A január 9-én megjelent Short Treks, azaz a Star Trek minisorozatának "A Mars gyermekei" című epizódjában nagyjából az ötödik percnél bukkan fel a "Boldog Kapcsolatfelvétel Napját" felirat. A tovább mögött spoileresen eláruljuk a jelenet részleteit is!
A történet szerint Kima és Lil, a két főszereplő kislány összeverekednek az iskolában, és éppen arra várnak, hogy a vulkáni tanár, vagy talán maga az igazgató odamenjen hozzájuk, amikor egy nővel, vélhetően egy másik oktatóval üzenetet kapnak a Mars megtámadásáról, ahol a két kislány szülei is dolgoznak.
Tavaly kétnapos eseménnyel, közösségtalálkozóval és mozibulival tisztelegtünk Zefram Cochrane első útja előtt a Phoenix-szel. A kétnapos rendezvény második napján ráadásul újra filmvásznon volt látható a Kapcsolatfelvétel című nyolcadik mozi. Emellett az ünnepi hétvégén több tévécsatornán is Star Trek filmeket vetítettek, ezzel köszöntve a hazai rajongókat. Idén ismét lesz Űrszekerek közösségtalálkozó a Kapcsolatfelvétel Napján, a tervezett programokat ide kattintva találod!